Egy könyv '56 eltitkolt áldozatairól Megjelent: 2010.10.22. 07:46 Frissítve: 2010.10.22. 07:57 "Szevasztok, én meghalok!" Száraz tény: ma sem tudni, mekkora emberáldozattal járt ’56 forradalma és szabadságharca - írja a Magyar Hírlap. A lap Jobbágyi Gábor új könyve („Szevasztok, én meghalok!”) kapcsán emlékeztet rá, 1956 elszánt kutatója minden korábbi adatot cáfol. A professzor feltevése szerint a halottak száma jóval nagyobb, mint a hivatalos adat, mert a veszteségek közt senki sem számolt a sebesültek halálozásával. Nem írták össze a polgári áldozatokat. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára szerint ha minden halottat a forradalom és a megtorlás áldozatának tekintünk, eljutunk a húszezres számig és a végkövetkeztetésig, az '56-os sortüzek tudatos tömeggyilkosságok voltak. Jobbágyi Gábor legújabb könyvéről a Magyar Nemzetnek azt mondta, hogy arra tett kísérletet, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc, illetve a megtorlás halálos áldozataira vonatkozó korabeli és a napjainkig meg nem cáfolt adatokat felülbírálja. Széles körű kutatásai után jutott arra a következtetésre, hogy 10 ezer és 40 ezer között volt a halottak száma, becslésem szerint húszezer körüli a halálozás. Számos olyan eseményre bukkant, amelyeknél máig nem végeztek alapos feltáró munkát. A professzor példaként említi a lapban a Magyar Rádiónál történteket, amikor a kórházi adatok szerint 1956. október 23-án este tíz óráig már megteltek sebesültekkel és halottakkal. Ezek többségében a felkelők halottai és sebesültjei voltak. Vagyis csak a Magyar Rádiónál, az október 23-i sortűznek 100-300 halottja volt. Jobbágyi Gábor szerint az október 25-i Kossuth téri sortüznek a hivatalos adatok szerint 54 áldozata volt, holott kutatásai alapján a halottak száma csaknem ezerre tehető, beleértve a sebesülthalálozást. http://www.hir24.hu/belfold/157939/egy-konyv-56-eltitkolt-aldozatairol.html Szabó László Dezső: Október 23. Egy bomba robbant a szívemben: Tüntetés lesz, testvér, tüntetünk! Forró szívvel, és mit se várva Egy eszme indult el velünk. Az idő ősködéből pattant, És telt vele a csillogó este: Ezrek és ezrek az utcákon, Nem lehet ráismerni Pestre. Az égen száz csillag hunyorgott, Lenézett egy-két vörös fényre; Csattant, kiáltott a jelszó: A rabságnak már legyen vége! Egy autó oldalán fityegtem, És alig hittem a szememnek: Rendőr sehol, s házak tövéből Asszonyok, lányok integetnek. „Ruszkik haza!” - dörren az orkán, „Sztálint ledöntjük!” dübörögtek; ömlött a nép, torok kiáltott, a jelszavak meg mennydörögtek Százfejű szörnyek mesévé váltak, A provokátort meg kikacagták. A szobor előtt a nagy téren Régi világuk megtagadták. Kemény csapás volt mindazokra, Akik előtt tapsoltak egykor! Álltak és néztek várakozva, Ezer és ezer, százezer sor. Diadal szállt végig a téren, S mint tűzvész, orkán ült a tájra: A magasságban zúgni kezdett Hegesztőpisztoly kékes lángja. Motorok zúgtak, erőlködtek, Megingott végre a Gyalázat: „Ledöntöttük a Sztálin szobrot!” Verték, döngették a vázat. „ 2 A Rádióhoz, stúdióba!” „Vesszen Gerő, a gaz áruló!” A forró éjszakában indult Véres útjára száz golyó. Én is rohantam, és jött Csepel, Katonák, lányok, asszonyok, Rendőrök, munkások, ezren, ezren, Igaz és bátor magyarok. És sztrájk is indult. Árva népünk Kezébe vette végre sorsát. Másnap már vérben fürdött minden, De feltámadott Magyarország! Aranybetűkkel, vérrel írva, Új, nagy fejezetet nyitottunk Ország-világ történetében: Szabadságunkat marokra fogtuk! Új eszme ragyog fenn az égen, Dátum született a világon, Mely tűzbe hoz ma minden szívet: Szabad október 23! 1956. október 27. Szabó Lásztó Dezső http://emlekkirandulas.hu/56idezetek.htm Örkény István: Az első lövés (In:Levelek egypercben (Budapest, 1996)) "1956 október 23-án este 11-kor indultunk a Rádió elfoglalására. Odáig csak tüntettünk, énekeltünk, néhány éljent és vesszent kiáltottunk: eszünkbe sem jutott, hogy elfoglaljunk valamit. Csak amikor az ávósok orvul rálőttek arra a küldöttségre, mely az ifjúság kiáltványát akarta felolvasni, indultunk el a Sándor utcán a Rádió felé. Még akkor nem voltak fegyvereink. Még akkor igazi dühünk sem volt. Olyanok voltunk, mint a fiatal kígyó, melynek még nem nőtt méregfoga. Ilyenféle verseket kiabáltunk: "Menjünk tovább előre /Ne hallgassunk Gerőre". Mentünk is elôre. Az első halott - egy ezredes teste - ott feküdt a Puskin utca kövén. Mint a vasat a vas, úgy vonzotta ez a nem élő test a sok tízezernyi élőt. Mentünk, mentünk, míg el nem dördültek az elsô sortüzek. Mondják, hogy a jó katonaló nem lép holttestekre. Mi rosszabbak voltunk a lovaknál: futtunkban rátapostunk saját halottainkra. De ugyanakkor egy ismeretlen, aki majdnem föllökött a rohanásban, visszaszólt: "Pardon, bocsánat". A Múzeum-kertben a menekülők kikerülték a virágágyakat, de az utcára érve felgyújtottak két autót. Ezeket jól összeszidtuk, mert még egyikünk se tudta, hogy már felkelők vagyunk."