Egy megkésett megemlékezés – 150 éve húnyt el gróf Széchenyi István Idén 2010. április 8-án volt 150 éve, hogy Gróf Széchenyi István elhunyt. “A legnagyobb magyar” tevékenységére minden honfitársunk büszke lehet. A mai médiáknak nem érdekük hazánk nagyjainak méltatása, csak a gyógyszerek hirdetése, szenzációk hajhászása, semmitmondó üresfejű celebekkel, ripacskodó politikusokkal készített riportok. A jelen politikusai pedig ( pártállástól függetlenül) elfoglaltak a karrierjeik építésével, vagyonuk gyarapításával. Ez az összeállítás megpróbál a teljesség igénye nélkül szerény kis emléket állítani Gróf Széchenyi Istvánnak, az egyik LEGNAGYOBB MAGYARNAK. Kissé megkésett, de őszinte megemlékezést szeretnénk ezúton közreadni. Gróf Széchenyi István (1791-1860) Bécsben született, s jórészt idegen környezetben nevelkedett. Az ifjú Széchenyi gyermekkorát Nagycenken és Bécsben töltötte. Felmenői között számos, az országért tenni akaró, művelt arisztokratát ismerünk (édesapja, gróf Széchenyi Ferenc a Nemzeti Múzeum alapítója. 1802-ben gróf Széchenyi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy Magyarországra vonatkozó gazdag nagycenki gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekinthetjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének. A gyűjtemény ekkor 11884 nyomtatványt, 1156 kéziratot, 142 kötet térképet és rézmetszetet, 2019 db aranyérmét, továbbá régiségeket, valamint néhány képmást tartalmazott. Ezek a tárgyak képezték a Nemzeti Múzeum első gyűjteményét, amely Európa harmadik ilyen jellegű nemzeti intézménye lett.) A jómódú Széchenyi későbbiekben beutazta szinte egész Európát. Megismerte a gazdasági és politikai fejlődés élén járó Angliát, és a fejlődésben egyre inkább lemaradó Oszmán Birodalmat is. A külföldön és Magyarországon tett utazások során szerzett tapasztalatai éreztették vele a külhoni és a hazai állapotok között fennálló lényeges kulturális és gazdasági különbséget, mely arra ösztönözte, hogy a külföldön működő intézmények hazai életre hívásán is munkálkodni kezdjen. A lóverseny meghonosítása Első ilyen irányú terve a lóverseny meghonosítása volt, amit Ausztriában és Magyarországon ekkor még nem ismertek. Ennek a kezdeményezése több támogatóra is lelt, ezért megbeszélésre indult I. Ferenc királyhoz, akinek a felszólítására 1822. január 31-én írásban is benyújtotta javaslatát. A lóverseny-egyesület védnökévé a nádort is megnyerte. Tudományos Akadémia létesítése Már az 1791. évi országgyűlés tudományi bizottsága is felvette programjába a katonai és a képzőművészeti akadémián kívül egy magyar tudományos akadémia felállítását. Az 1825-ös reformországgyűlésen (a követek november 2–3-ai kerületi ülésén) ennek az ötletét ismét felelevenítették. Széchenyi is felszólalt, melynek során „a nemzetiség és nyelv erősítése, terjesztése és pallérozása szent céljára” felajánlotta minden jószágának egyévi jövedelmét, amit 60 000 forintban állapított meg. A bejelentést nagy lelkesedés fogadta, a beszéd után többen is anyagi hozzájárulást ajánlottak fel az intézmény létesítésére: Vay Ábrahám 8000, Andrássy György gróf 10 000, Károlyi György gróf 40 000 forintot, de rajtuk kívül is sokan támogatták a tervet anyagi juttatásokkal. Nemzeti Kaszinó Szintén ezen országgyűlés idejére esik a Nemzeti Kaszinó létrehozása, amit Széchenyi a politikai, gazdasági és társadalmi kérdések megvitatása, az összetartás erősítése és némileg saját eszméi terjesztése céljából alapított. Az első tagokat ő kérte fel, és részt vett az alapszabályok kidolgozásában. A tagok felkérése során tanúsított buzgósága később sem lankadt, 1830-ban Metternichet is megnyerte tagnak. Dunai és balatoni hajózás Széchenyinek régi vágya volt, hogy megnyissa a Dunát a kereskedésnek, egészen a Fekete-tengerig. 1830. június 24-én indult kíséretével saját hajóján szemleútra, hogy a Duna folyását tanulmányozza, és a szabályozás nehézségeiről saját tapasztalatai útján győződjék meg. A gőzhajózás ügye is állandóan foglalkoztatta. Felkarolta a Dunagőzhajózási társulat ügyét, támogatta a bécsi kormánynál, a nádornál, az országgyűlésnél, később egy egész cikksorozatban ismertette a vállalatot és annak kereskedelmi fontosságát. Az első gőzhajó Budapest és Zimony között 1831. március 16-án közlekedett. Az ő buzgólkodása hozta létre a balatoni gőzhajózást is, ő indította a mozgalmat és gyűjtött részvényeseket. Az első gőzhajó 1846. szeptember 21-én indult a Balatonon. Lánchíd építése Politikai működése mellett tovább folytatta közgazdasági újításait. Az állattenyésztés fejlesztésére, melynek érdekeit állandóan szívén viselte, alakította 1830. június 11-én az Állattenyésztő Társaságot, amelynek elnöki tisztét is elvállalta. 1835-ben (június 6. és 8.) még szélesebb alapokra fektette, ekkor változtatta nevét is Magyar Országos Gazdasági Egyesületté. 1836–39-ben további tevékenysége a Duna-szabályozás, a Lánchíd és a lóverseny ügye között oszlott meg. A Lánchíd építésére vonatkozó szerződést az országos bizottság, melynek Széchenyi volt a legtevékenyebb tagja, ez évben kötötte meg. A Széchenyi lánchíd (a köznyelvben általában csak Lánchíd) a Buda és Pest közötti állandó összeköttetést biztosító legrégibb, egyben legismertebb híd a Dunán, a magyar főváros egyik jelképe. Építését gróf Széchenyi István kezdeményezte és báró Sina György finanszírozta. A Lánchíd volt az első állandó híd Pest és Buda között, egyben a teljes magyarországi Duna-szakaszon is. A munkálatok 1839-ben kezdődtek, a kész hidat 1849-ben avatták fel. Tervezője az angol William Tierney Clark, a kivitelezés irányítója a skót származású Clark Ádám[1] volt. Utóbbiról nevezték el az Alagút és a Lánchíd közötti teret (Clark Ádám tér). A hídfők oroszlánjait Marschalkó János lőcsei szobrászművész készítette. A “legnagyobb magyar” főnemes példát adott minden valóban nemes lelkű, hazáját szerető újgazdagnak, mi is egy vagyonos ember kötelessége nemzete iránt. Úgy tűnik, új dúsgazdagok már vannak, de új “Széchenyik” még nem tűntek fel. Nemzeti InternetFigyelő Nem tudom, mit várhatnék Szavazz! Szavazás állása Polldaddy.comMINDENKINEK Volt egyszer Volt egyszer egy szép nagy országunk. Mára széttört kicsiny Magyarországunk. Benne fogyatkozó Isten hitünk. El nem felejtett, rajtunk maradt Roppant ítéletek. Angyali zokogásnak könnye, Kárpátalja, Őrvidék, Erdély és Délvidék. Most felülmúló sátáni kacagás, Mennydörgés maradt nekünk. S milliónyi magyar elme-szív, Életzavart árváink és sok bűnös, Istennel perlekedő, ország pusztító, Nyomortervezőink. Pedig az ország a miénk, S a tied is! Széttört életünk, létünk, Meddig a miénk? E mára kicsi ország, Megtört nemzetünk? Görbe útjaink, pusztulásba zuhantak. Teljes romlást készítünk. Mond, meddig a miénk? Az ország, életünk szobája, Melyet Istentől ajándékba kaptunk. S szép lassan kiraboltan, Bele is halunk. Meddig a miénk? A fájdalom örök, De ami még megmaradt bennünk remény, Mond meddig a miénk? S egy kérdés: Ki a hibás e zsarnoki pusztító tettért? Mikor magyar árváink bolyongnak Hontalan, a nagyvilág mezején. Mit mondunk csecsszopóinknak, Hol a haza, hova, kihez tartoznak majd? S ifjaink, mint levegőért, Most honért kapkodva, Égnek a reménytelenség tüzén. S bánatuk tengernyi áradata lett, Elveszített magyarságuk. Ha netán, Isten kegyelme, Újra megújult Magyarországot, Teremtene az ég alatt És valahol gyökeret verne a jövőnek E költemény, Magyarságuktól megfosztott Árváink gyász könnyei öntözzék, Faként nőjön ki a sok ártatlan áldozat Megkésett imái, melynek ige illatú virága És gyümölcs íze az édes hit. Sipos János A trianoni békediktátum 90. évfordulójára. „Van egy gonosz, melyet láttam a nap alatt, és baj az az emberen. S az ember nem perlekedhetik azzal aki hatalmasabb nálanál.” Rákóczi imája A TE KEZEDBEN VAN SZÍVÜNK, URAM, DÖFD ÁT SZERETETED NYILÁVAL, GYÚJTSD FEL A LOMHÁKAT, VEZESD VISSZA AZ ELTÉVELYEDETTEKET, VILÁGÍTSD MEG A VAKOKAT, LÁGYÍTSD MEG A HAJTHATATLANOKAT, BÁTORÍTSD MEG A HABOZÓKAT, TANÍTSD A TUDATLANOKAT, GYARAPÍTSD BENNÜNK A HITET, GYÚJTSD FEL A KÖLCSÖNÖS SZERETET LÁNGJÁT, S ÚJRA ÉS ÚJRA KÉRLEK, ADD, HOGY SZERETETED GYARAPODJÉK, HOGY EZ AZ ISTENI LÁNG EMÉSSZE FÖL VISZÁLYKODÁSAINKAT.